Kezdőlap » Önfejlesztő könyvek » David Owen: Papa Bank
A legtöbb szülő több kárt okoz, mint hasznot, amikor megpróbálja megtanítani gyermekeit a pénzzel bánni. Gyermekeink legtöbbje számára a takarékbetét-számla nem más, mint egy fekete lyuk, mely elnyeli a születésnapi csekkeket.
David Owen, a New Yorker állandó munkatársa, két gyermek apja forradalmian új módot agyalt ki arra, hogyan taníthatjuk meg gyermekeinket a pénzzel kapcsolatos tudnivalókra. A Papa Bankban elmagyarázza, hogyan segítette hozzá saját fiát és lányát, hogy buzgón takarékoskodjanak, és ésszerűen költekezzenek. Azzal kezdte, hogy otthonukban megalapította saját bankját, és csábítóan magas kamathozamot kínált kisgyermekeinek azokra az összegekre, melyeknek a megtakarítása mellett döntöttek.
"Ha vagyonotok egy részét megtartjátok magatoknak ahelyett, hogy nyomban elköltenétek - mondta nekik - rövid időn belül képesek lesztek megduplázni vagy akár megháromszorozni zsebpénzeteket." Néhány évvel később beindította saját tőzsdéjét és pénzpiaci alapját a gyerekek számára.
Owen véleménye szerint a legtöbb gyereknek meglehetősen világos elképzelései vannak arról, hogyan is működik a pénz, ezért is érdeklődnek oly ritkán a szüleik által előírt, büntető jellegű megtakarítási rendszer iránt.
"Az első lépés, hogy a pénzügyek terén felelősségteljes gondolkodásra neveljük gyermekeinket az az, ha előnyt kovácsolunk az emberi természetből ahelyett, hogy szándékoltan figyelmen kívül hagyjuk, vagy hiábavalóan megpróbáljuk megváltoztatni. Gyermekeim gyakran csakugyan felelőtlenül bánnak az én pénzemmel, és miért is ne tennék? A sajátjukkal viszont rendkívül körültekintőek."
A Papa Bank azt is megvilágítja, hogyan nyújthatunk gyermekeinknek valós tapasztalatokat a befektetések különböző fajtáival kapcsolatban, hogyan adhatunk tápot jótékony hajlamaiknak, hogyan tehetjük őket hasznosabbá a ház körül, hogyan állapítsuk meg zsebpénzüket, és hogyan legyünk segítségükre egy egészséges értékítélet kialakításában, mely messze túlmutat a pénzügyeken. A szerző azt is részletesen elénk tárja, hogy felfogása szerint mi a legjobb befektetés, melyet egy szülő gyermeke érdekében eszközölhet - az elképzelés a legtöbb Olvasónak meglepetést fog okozni.
"Owen tudja, hogyan írja le az üzleti élet bonyolultságát olyan fogalmakkal, melyeket a laikus is megért, és azt is tudja, hogyan teheti ezt szórakoztatóvá."
The Washington Post
|
Tartalom: |
1. A gyerekek és a pénz: Bevezetés 2. Papa Bank 3. Felelősség és ellenőrzés 4. Zsebpénz 5. Beanie-baba gazdaságtana 6. Papa Tőzsdéje 7. Tiszta saját vagyon 8. A legjobb befektetés gyermekeid számára 9. A végső megtérülés
|
A szerzőről: |
David Owen a New Yorker állandó munkatársa és tucatnyi korábbi könyv szerzője. Connecticut északnyugati részén él feleségével, az író Anne Hodgmannel és két gyermekükkel. |